Programok

Könyvtári program Bátorban

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében Bátorban, a községi könyvtárban volt foglalkozásunk. Az érdeklődők megismerkedhettek a kézimunkázás - kötés, horgolás, hímzés, gyöngyszövés, stb - történetével, internetes mintakeresési lehetőségekkel és érdekességekkel. A programon kisebbek és nagyobbak, sőt még férfiak is részt vettek. Nagy örömünkre a falu legidősebb lakója, a 97 éves Eördög Gizella néni is eljött e rendezvényre, s felidézte számunkra fiatalkora szövési, hímzési tapasztalatait, ezzel is fűszerezve a jó hangulatú délelőttöt. A program során az előadás mellett a szalaghímzés technikáját is ki lehetett próbálni, melyhez a szebbnél szebb szalagokat a Polgármesteri Hivatal jóvoltából szerezhettük be. A rendezvényt Horváth Éva szervezte, az előadást és a szalaghímzés tanítását Bodó Boglárka tartotta.

 

© Bátor Község Önkormányzata