1874-es levél a palócságról
Heves-Bátor. jan. 10. 1874.
Vidékünkről semmi jó, de még csak tűrhető tudósítást sem nyújthatunk ez idő szerint. De azért nem csüggedünk el.
Magyar emberek lévén, s a bajok árjában úszván, kölcsönösen panaszoljuk el egymásnak : hol, és mi fáj? Ezzel vigasztaljuk magunkat. Pusztulunk, veszünk. Mint az oldott kéve, szét hull nemzetünk, — mondja, szomorú jóslattal, a költő. S hogy e pusztulás, első sorban, tősgyökeres magyar fajunkat, a mi jó palóc népünket éri, amily megdöbbentő, ép oly fájdalmas tanúságot szolgáltat erre környékünk népesedési viszonyának a lefolyt évről egy beállított számadatos áttekintése. A múlt 1873-ik év folytán ugyanis H.-Bátorban 680 lakos közöl meghalt 122; Aranyoson 725 l. közöl elhalálozott 125, Bocson 782 lakos közöl kihalt 52. Összesen 2187 lakos közöl elhunyt 299.
Tehát a halál körülbelül meghetedelt bennünket, vagyis népességünkön mintegy 13% adót húzott. Született pedig a múlt év folytán a nevezett három községben összesen 65. De a palóc atyafi azzal vigasztalja magát, hogy jól járt, aki meghalt, legalább nem éhezik.
Személy- és vagyonbiztonságunk, dacára az illetők éber örködésének, nem épen a legjobb lábon áll. Mert sikerült ugyan Marsó György derék csendbiztosunknak, a kormány által kitűzött 50 db. arany jutalom kecsegtető ígérete mellett rábeszélni Ipacs Matyit, hogy Sisa Pistát fogja el, ki is merész vállalatának híven megfelelt; de mindennek dacára itt mégis napi renden vannak a tolvajlási merényletek, a lábas jószág egyre-másra tűnik el az istállókból; a juhokat falkástól hajtják el a hodályokból, — a malmokból pedig szekérszámra lopják el az őrlésre szánt élelmi szereket.
Egy jó barátom a múlt héten akarta sertését leöletni, de annak csak kiontott vérét találta már a biztosnak vélt ólban. Pár hét alatt két eset volt, hogy nyegle suhancok érettkorú embereket késeikkel megszurkáltak. Két ilyfajta betyár süheder közelebbről kiment az erdőre, hol egy szomszédfalubeli embernek, kinél 30 frt volt, — miről a fickók tudomással bírtak — kellett elmennie. E fickók az embert megrohanták, leverték s pénzétől megfosztották. A tettesek részint véren kapattak, részint a közigazgatás utján kipuhatoltattak; de mi haszna? A gyilkos szándékú, s utonálló betyár fiúk, most is szabadon járnak itthon, s még ők fenyegetik a becsületes embereket, ha szólani merészelnek ellenők.
Tűrnünk kell tehát, mert itt most minden 12— 13 éves subancnak kétcsövü töltött pisztoly van szűrujjában, és élesre köszörült kés a csizmaszára mellett. Valóban nagy reményekkel növekednek a Vidrócky és Sisa utódai az alkotmány védelme alatt; mert hiszen ha az ily szabad polgártársak kedvtöltése ellen a pap vagy a biró felszólalna, nem hiszem, hogy ezért Magyar Berci barátom nem interpellálná az igazságügyministert.
De azért mégis, ugy négy szem közt, merjük kérni, a tettes megyehatóságot, s a tettes kir. törvényszék vizsgáló és ítélő biráit, miszerint ama régi axiómát: „plus valet favor in jndice, quam cen tum leges in codice,“ ne úgy méltóztassanak alkalmazni, hogy a favor-t a fegyencek, az ellenkezőt pedig a békés polgárok érezzék. Adjon isten ez uj évben több örömet, kevesebb bút és bánatot, minden jóban egyetértést, hogy borúra derű viradjon ránk. P. P.
Fotó: Fortepan / Tóth Árpád