História domus
Népújság – Bátor dombok közé ékelt kicsi falu. Nevét őrzik a középkorból fennmaradt várispánsági iratok, a pápai tizedjegyzék, sőt a Bakocs kódex lapjai is. A nevezetes bortermő helyeik között tartották számon valaha megemlítve, hogy a szőlőművelés fejtette fokon állott „kora helyzete szerint”. A hajdanvolt intenzív gazdálkodási ágazatra ma már alig-alig emlékezteti az embert valami. A régi tomácos házalt kis előkertjeiben, vagy akis udvarokban látni még tetőig felfutó szőlőfákat.
— Papoké volt itt minden évszázadokon keresztül. Föld, ház, jószág, ember — csak nekik szolgált. Annyit „nyert” ebből a falu, hogy a parochiális rendszer kiépítésével önálló anyaszentegyházat kapott, s ennek filiáléja lett Aranyos és Bocs is, a két szomszédos község. Most majd tanácsi „székhely” leszünk.
Valaha a parochia plébánosai „história domus”-t vezettek, házi történetet írtak, időrendben következő feljegyzésekben örökítették meg az eseményeket. Ma mások írják a „história domus”-t. Például Nagy István, Bátor község tanácselnöke.
Bekopogtattam a tanácsházára. Nagy István néma bemutatkozással kezdte. Kezembe adta 1927. április 22-én kiállított munkásigazolványát.
A sárgult, megkopott könyvecske első bejegyzése „Belső Mezőhegyesi Gazdaság”. Itt dolgozott több mint hat hónapot, szakmánybér és konvenció volt a fizetsége. Dolgozott még Kaposvárott, a Teleki-szőlőtelepek pécsi
gazdaságában. Villányban, Bogáton, a Hosszúverő-pusztán Beniezkynél. S a legutolsó bejegyzés, 1943-ból: gróf Teleky Gyula, Solt. Fellapozza a könyvecskét a személyi adatoknál és a születési évszámra mutat:
— Ez az adat hamis — mondja. — Azt írták be, hogy 1914-ben születtem, pedig a valóságban csak 1916-ban érkeztem erre a világra. Tizenegy éves voltam, amikor dologra álltam és meg kellett öregíteni tizenháromra, másként nem kaphattam volna munkát.
Megkérdem, vajon idevaló-e?
— Kétesztendős koromban kerültem Bátorba, mint fiatal fát ültettek ebbe a talajba, teljesen ide tartozom — hangzik a válasz.
Az 56 éves Nagy István életútja a lehető legtipikusabb. A „mélyből kezdje, ki magasra készül” elve az ő esetében hatékonyan érvényesült. Egyszerű kisemberből lett közéleti vezetővé. Volt nemcsak summás, de erdei ölfavágó, sőt vándor kőbányász is, amikor a helyes kiválasztás elve alapján “kiemelték'” és iskolára küldték, tanulni. 1949 óta tölt be különböző vezetői posztokat, szakadatlan.
— 1949-ben állattenyésztési és törzskönyvezési tanfolyamra küldtek Balatonalmádiba. Sikeresen elvégeztem, s utána mindjárt a megyei tanács mezőgazdasági osztályán kaptam helyet. Állattenyésztési előadója voltam a hevesi járásnak, majd Pétervásárán lettem főelőadó és mezőgazdasági osztályvezető. Innét Egerbe, a városi tanács mezőgazdasági osztályának élére kerültem, majd öthónapos pártiskola következett Miskolcon. A pártiskola után Pétervásárán lettem a pártszervezet csúcstitkára, s ezt a tisztemet viseltem az ellenforradalomig. Dolgoztam még a MESZÖV-nél, 1958-ban pedig hazahívtak Bátorba, tanácselnöknek, azóta itt vagyok, itt dolgozom.
A község társadalmi, gazdasági, mindennapi gondjaira kanyarodik ezután a beszélgetésünk. Nagy István tud minden gondról, problémáról, látja valamennyit, hiszen kézzelfogható ügyek alakjában kerülnek elébe. Igyekszik erejét összeszedve, hogy a lehetőség szerint megnyugtatóan, igazságosan rendezze, oldja meg őket.
— Én ott voltam életünk nagy örvényléseiben — mondja közeli múltunkra visszatekintve. — Megtettem mindig, amit kellett. Hittem, hogy helyesen cselekszem, hogy így kell építeni a fejlődés útját. Most már sok mindent másként látok… S ha hibáztam volna akkor, most azon vagyok, hogy sokszorosan jóvátegyem.
Ha napi munkájával végez, esténként az írásban keres megpihenést. Nagy István, Bátor tanácselnöke, 1949 óta eseménynaplót vezet. Krónikát „költ”. Históriát, történelmet ír. Saját élete „história domus’-át.
— Ebben a naplóban a napi eseményeiket, dolgokat rögzítem. Napra, órára, percre jegyzem életem eseményeit. Jegyzem azokat a politikai, társadalmi és egyéb eseményeket, amelyek körülöttem történnek, amelyeknek szemtanúja és személyes részese vagyok. Megírom életsoromat, magam és társaim kínlódását, kihullását. Tudom, hogy nem irodaimat csinálok és nem is akarok azt csináltad. Naplóm visszapillantás, értékelés, emlékezés. Felmérése egy útnak, honnan indultam, hol tartok…
Naplóját írja esténként, s van, hogy a kora hajnal is tollal a kezében találja. Megörökíti korának robbanásos változásait, azokat az örvényléses hősi éveket, amelyeknek tisztes szolgálója, szerény munkása és tanúja volt.
Naplójában benne a múlt, a folyamatos, időrendben következő feljegyzésekben ott a jelen is. Őszinte, gondolatokat és érzelmeket feltáró dokumentumot ír Bátor tanácselnöke, helytörténeti és kortörténeti adalékokkal.
Nagy István naplóíró szenvedélyéről eddig senki nem tudott. Ez a szenvedély családja előtt is titok maradt. Ha a csendes, észrevétlen krónikást itt most sokak előtt „lelepleztük”, ne haragudjon meg érte. Időnk krónikásai ma már nem maradhatnak — névtelenek.
Pataky Dezső