Dallos Miklós szobrász
1922. február 20-án született Bátorban.
Csak egyszerű játéknak tűnt, amikor tízévesen mészkőbe farigcsált lyukakat, de ez az első, anyagot formáló tapasztalat vezette el a szobrászathoz. Gyerekkorát és első iskolai éveit Egerben töltötte, majd Szolnokon érettségizett. 1941–1943-ig katonai tisztiiskolában tanult, amelynek befejezése után az orosz frontra került. 1944-ben szovjet fogságba esett, ahonnan csak három év múlva szabadult. 1948-ban beiratkozott az Iparművészeti Főiskolára. Borsos Miklós növendéke lett, a következő évben azonban katonatiszti múltja és kommunistaellenes megnyilatkozásai miatt kizárták onnan. Mielőtt lecsukták volna, Borsos Miklós figyelmeztetésére disszidált.
Több hónapig tartó, viszontagságos út után, 1949. július 14-én érkezett Párizsba. Kezdetben Maisons-Alfort-ban, egy honfitársa által bérelt kis ház padlásszobájában lakott, és újra munkához látott. Nem lévén modellre pénze saját magát mintázta meg. A jól sikerült portrészobor láttán társai biztatták, hogy azt vizsgamunkaként mutassa be a párizsi Ecole des Beaux-Arts-on. A szobor elnyerte Marcel Gimondtetszését, és felvette osztályába. Tanulmányi ösztöndíjhoz jutott, és 1951-ben megszerezte diplomáját. 1953-ban feleségül vette az angol Mary Lloydot, aki keramikusként Mary Dallos néven vált ismertté. Megvásároltak egy romos házat a Párizs közeli Etang-la-Villeben, amelyet Dallos egymaga épített át úgy, hogy a ház később is otthonul és műteremként szolgált számukra. Eközben szobrászként igen aktív tevékenységet folytatott, és a hatvanas évek elejétől rendszeresen kiállított.
1962-ben, majd 1965-ben a párizsi Galerie Lambert-ben volt egyéni kiállítása, és több csoportos tárlaton és szalonon is szerepelt. Résztvevője volt a Salon des Indépendants-nak, a Salon de la Jeune Sculpture-nek, a Salon de la Réalités Nouvelles-nek és a Biennale de la Sculpture Contemporaine-nek. 1963-ban Tavernyben elnyerte a Salon des Arts bronzérmét. Ugyanebben az évben H. Harford-ösztöndíjjal hat hónapot töltött az Egyesült Államokban, ahol több egyéni kiállításra is alkalma nyílt. Los Angelesben a Felix Landau Gallery, Santa Monicában a Silvan Simone Gallery, Bostonban a Kanegis Gallery mutatta be szobrait, és bemutatkozott Washingtonban és New Yorkban is. 1964-ben Párizsban, a Musée d’Art Moderne Terres Latines című kiállításán, és Hamburgban a Haus der Begegnungban rendezett tárlaton jelentkezett munkáival. Az amszterdami Galerie Magdalene Sothmanban három egyéni kiállítása volt (1964, 1966, 1968). 1980-ban részt vett a kanadai Grand Salon de Québecen, 1982-ben pedig a budapesti Tisztelet a Szülőföldnek műcsarnoki tárlatán.
Az emberi test sokszor az absztrakcióig leegyszerűsített formáit ábrázoló, vörös, fekete és fehér márványból, ónixból, kőből megmunkált szobrait hatalmas energiával, ugyanakkor türelmes, lassú munkával, az anyag természetes szépségének érvényre juttatásával hozta létre. „A forma sugallta emberi ösztönök kifinomult átélése. A szerelem éthosza, a nőiség tisztelete, hódolata, amely kőbe dermed, nyomot hagy, mint egy fossilia: DALLOS SZOBOR” – írja Dallos szobrászatáról Dargay Lajos.
Számos bronzszobrot is készített, ezeket maga öntötte. Utoljára 1984-ben, a Salon Formes Humaines-en szerepelt kiállításon, ezután – elsősorban megromlott egészségi állapota miatt – felhagyott szobrászati tevékenységével, és azóta írással foglalkozik.
A középkori kisváros, Les Arcs-sur-Argens egyik terén, a place du Pêre Clinchard-on áll kovácsoltvas díszkútja (képünkön), és ugyancsak ő készítette a párizsi rue Casimir Delavigne-en található szálló, az Hôtel des Balcons falán elhelyezett emléktábla Ady-portréját is. Dallos a hatvanas- hetvenes évek magyar emigráns művészeinek önzetlen támogatója volt, akire ezért sokan gondolnak hálával.
Bátor díszpolgárává választották.
