Megosztás

6. állomáspont

6. állomáspont

06

A Víz-völgyében, a patak mentén húzódó égerligetek fő fafaja a nyírfélék családjába tartozó mézgás vagy enyves éger (Alnus glutinosa), mely egyenes, sokszor csokros megjelenésű törzséről, idősebb korban táblásan repedezett kérgéről könnyen felismerhető. Nevét onnan kapta, hogy fiatal rügyei ragadósak, „mézgások”. Kicsiny (1-1,5 cm) kocsányon logó, éretten sötétbarna „tobozkái” (amik valójában áltobozok) is jellegzetesek. A ligeterdősávok lombkoronaszintjében szórványosan még előfordul a törékeny fűz (Salix fragilis) és a közönséges gyertyán (Carpinus betulus).

A cserjeszint többnyire fejletlen, elsősorban mogyorót (Corylus avellana) és fekete bodzát (Sambucus nigra) figyelhetünk meg. Előbbi termését főleg a szajkók és a pelefélék, utóbbiét nyár végén az énekesmadarak fogyasztják.

Áprilisban a völgytalpat színes szőnyegként borítja a salátaboglárka (Ficaria verna), az ujjas keltike (Corydalis solida), a bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), a sárga tyúktarjéj (Gagea lutea) és a gumós nadálytő (Symphytum tuberosum). Nyáron inkább már magaskórós növényekkel találkozunk, melyek közül a legjellemzőbb a podagrafű (Aegopodium podagraria), az erdei fejvirág (Cephalaria pilosa) és a nagy csalán (Urtica dioica).

Mivel a völgyben csordogáló patak jelentős vaditató, ha csendesen sétálunk, könnyen összetalálkozhatunk őzekkel, szarvasokkal és vaddisznókkal, vagy a sárban felfedezhetjük a rájuk vadászó farkasok nyomát.

Az égerligetekben – különösen összehasonlítva a környező kezelt erdőkkel – jelentős mennyiségű holtfát találunk: láthatunk kidőlt fákat, letört csúcsú, elhalt ágakkal rendelkező, de még élő faegyedeket, és ezek korhadó, a gombák fonalai által már átszőtt, porladó rönköket is. Ezek a természetes erdőkép velejárói, az élet forrásának tekinthetők, különösen a gombafajok, az ízeltlábúak és a madarak szempontjából. De elmondható, hogy szinte a teljes életközösség csak profitálhat ezek meglétéből, mivel számos élőlény pihenő-, szaporodó-, táplálkozó- vagy búvóhelyéül szolgálnak.

A puhafákba (éger, füzek) előszeretettel vájnak odút a harkályfajok, melyek közül több faj is megfigyelhető a patak mentén, így a zöld küllő (Picus viridis), a nagy és a közép fakopáncs (Dendrocopus major, D. medius) és a legnagyobb harkályfajunk, a piros „sapkájával” impozáns fekete harkály (Dryocopus martius). A harkályok jelentősége abban rejlik, hogy az általuk készített odúkat foglalják el a kisebb énekesmadarak, így a cinegék, csúszkák, örvös légykapók, de a területen fészkelő kék galamb (Columba oenas) sem lenne meg a harkályok nélkül.

A párás mikroklíma számos rovarfaj fejlődésének is kedvez. Közülük kiemelhető a tarkalepkék családjába tartozó díszes tarkalepke (Euphydryas maturna). Ez a különösen dekoratív, feltűnően szép nappali lepkefaj bonyolult életmenettel bír, csak természetes szerkezetű erdőkben, azok szegélyében tud fennmaradni, ahol rendelkezésére állnak a tápnövényeik (elsősorban a fagyal és a hazai kőrisfajok), a nyári meleg túlélését biztosító erdei mikroklíma és a zavartalan élőhely. A számára leginkább megfelelő élőhelyeken főleg a nagytermetű ernyős virágokon tömegesen szívogató példányok látványa trópusi hangulatot idéz.

This site is registered on wpml.org as a development site.