Tűzzel és dobolással gyógyították a Földet a bátori éjszakában
HEOL.hu – Nemet mondanak a celebvilágra, inkább a nemzeti értékek felé fordítanák a fiatalokat a Földgyógyító dobünnep szervezői.
A hétvégén Bátorban megtartott Földgyógyító Dobünnep szervezőjével Barczi Zsolttal beszélgettünk, a hétvégi rendezvényről.
– A hagyományőrző, kulturális és szakrális rendezvényt minden évben a Kurul Dobosok szervezi meg. Melynek fő célja a fiatalok figyelmének nemzeti értékeink, hagyományaink felé fordítása, valamint az igényes szórakoztatás, két nap tartalmas programokkal való megtöltése – hangsúlyozta Barczi Zsolt.
A szervezők fontosnak tartották elmondani, hogy nem mentek bele kompromisszumokba, és nem szeretnének elmenni a celebvilág irányába a jövőben sem.
A dobünnep időpontja minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvége szokott lenni. Eddig számos helyszínen nagy sikerrel rendezték meg, egyebek között Bogácson, Tarnaszentmárián, Verpeléten, Sirokban, Andornaktályán, Istenmezején, idén pedig Bátor volt a soros, ahová a polgármester Derecskei Péter hívta meg a rendezvény szervezőit.
Felléptek hagyományőrző íjászok, lovasíjászok, ott volt a Fabatka játszóház, a prána nadi gyógyjurta, emellett egészségsátor és kézműves foglalkozások is várták a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A rendezvény teljes ideje alatt kirakodóvásár kínálta portékáit érdeklődőknek. A pénteki napon fellépett az egri Superego3 zenekar, amit egy fergeteges táncház követett az egerszalóki Tekergő zenekar jóvoltából, majd a napot késő este a siroki Jet Petrol zenekar koncertje zárta.
Szombaton az érdeklődő gyerekek és szüleik láthatták a Babszemjankó Gyermekszínház előadását, itt voltak a miskolci Vaga Banda Gólyalábasok, délután a színpadon zenélt az üdítő jelenségként ható budapesti Zajnal együttes, őket követte egy talpasíjász bemutatót a péceli Nap Párducai Szabad Íjászcsapat jóvoltából, akik eddig szinte mindegyik dobünnepen szerepeltek. Késő délután a Kassai Lovasíjász Iskola debreceni Bodnár törzse tartott színvonalas előadást.
– A koncerteket szombat este a Jaja együttes nyitotta meg, akik megzenésített versekkel szórakoztatták a közönséget, őket a várva-várt mongol-perzsa Sedaa együttes követte, akik Németországban élnek és jelenleg Bécsből érkeztek Bátorba. Világszínvonalú, profi együttes, akik mongol tradicionális népzenét és orientális muzsikát játszottak a lelkes közönségnek, akik hamar szívükbe zárták a csapatot – mesélte a szervező.
A koncertek sorát megszokott módon a Kurul dobosok koncertje zárta. Ezek után az emberek jelentős része átvonult egy nagy szertűz köré egy közös ”földgyógyító” dobolásra. A tűz-, és dobszertartást a Nap Párducai íjászok törzsfője Koricsánszki Csaba vezette le. A hamvadó parázs mellet még egy jó ideig hallatszott a dobok hangja, énekeltek, beszélgettek, és végül elcsendesültek az emberek.