Megosztás

Kategória: Rólunk írták

Fecskenapot tartottak Bátorban

Kékes Online – Fecskenapot tartott a Bátor a Bátraké Egyesület a településen: a résztvevők fecskedúcot építettek, valamint műfecskefészkeket készítettek agyagból a Kárpátok Alapítvány „Civil térkép – kisadományi program” támogatásával. Sajtóközleményükben kiemelték: Kétmillióval kevesebb fecske van Magyarországon, mint 2 évtizede, pedig ezek a madarak évente kétezer tonna kártevő rovartól szabadítanának meg bennünket – tudhatjuk meg a […]

Tovább

Erdőn-mezőn, hegyen-völgyön Bátor körül

Bátort régóta terveztük körüljárni. Átutazóban már számtalanszor jártunk arra, és nem győztünk gyönyörködni mindabban, ami ott elénk tárult. A faluba érve jobbra, egy kis mellékút kiszélesedő szakasza mellett, egy kőzúzalékos részen parkoltunk le. Az utca másik oldaláról, a kerítés mögül egy éber házőrző tudatta velünk, hogy ne közelítsünk az ő birtoka felé. Úgy is tettünk, […]

Tovább

Lemezpremier Bátorban

A bátori falunapon mutatta be első lemezét a helyi kötődéssel rendelkező Budapesti Csillaghegyi Népdalkör. Az együttes vezetője Krajcsó Bence, Arany Páva-díjas citeraművész, a népművészeti ifjú mestere. Megkapó volt hallgatni az ősi, különböző népzenei tájegységekből származó dalokat, a közönség nagy örömmel fogadta egyebek mellett a felvidéki és az egerbocsi nótákat. A falunap tartalmasan telt: délelőtt a […]

Tovább

Árvízvédelem Bátorban

Kékes Online – Nemrég fejezték be Bátorban az Aranyos- és a Laskó patak medrének kotrását, a partszakaszok rendbetételét. A munkálatokról Bodolai Márkot, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Egri Szakaszmérnökségének vezetőjét kérdeztük. 2020 nyarán extrém mennyiségű csapadék – egy napon közel 100 mm – hullott Bátorban, s az azt megelőző évben is volt egy hasonló alkalom, amikor […]

Tovább

Bátor a turizmus felé nyit

Kékes Online – A Bükki Nemzeti Park határán fekvő festői kis település minden esélyt megragad a talpon maradásra, fejlesztési források lehívására. Az ötezer fő alatti falvakat és kisvárosokat támogató Magyar Falu Program is a falu segítségére van. A részleteket Pallagi Alfréd polgármestertől tudtuk meg.

Tovább

Csodálatos emberek próbálták helyrehozni mások kreténségét Bátornál

Egri Ügyek – Döbbenet, hogy miket képesek a természetbe csak úgy kidobni egyesek. Mások által kidobott hulladékoktól tisztították meg önkéntesek szombaton az Egerbakta és Bükkszék közötti út Bátorhoz tartozó szakaszát. A kidobott és összegyűjtött szeméthalmazról készült fotókat látván érdemes megjegyezni, hogy erre halad az Országos Kéktúra útvonala, “öröm” lehet felfedezni hazánk természeti értékeit egy rakás […]

Tovább
1 2 3 4 5 6 7