Megosztás

Kategória: Rólunk írták

Az adottságok ideálisak

Népújság – BÁTOR – A településen látszólag egykedvű nyugalomban peregnek a hétköznapok. Az Egertől 17 kilométerre fekvő falut pedig érdemes felkeresniük azoknak, akik kedvelik a szép tájakat. Bizonyára kevesen tudják, hogy az égerligetekkel, tölgyesekkel határolt községtől délre, az Egerbakta-Bátor közút jobb oldalán emelkedik a 31 hektár területű Bátori Nagyoldal, amely természetvédelmi terület. A falu polgármestere, […]

Tovább

Fejlődő települések a Bükk lábánál

Népújság – Az egyre szűkösebb költségvetési lehetőségek ellenére elhatározott fejlesztési elképzelések megvalósítása érdekében élt Bátor és Egerbocs az önkormányzati törvény kínálta lehetőséggel, s majd’ két esztendeje, 1997. január elsejével létrehozták – az érintett települések képviselő-testületeinek egyhangú döntése alapján – a körjegyzőséget.

Tovább

Egy tudós pap emlékezete: Portrévázlat dr. Takács Józsefről

Szent István, első apostoli királyunk által alapított több, mint ezer éves Egri Egyházmegye bővelkedik tudós papokban. Közülük való volt dr. Takács József rk. tudós plébános, kinél a tudás nem mindennapi szilárd jellemmel, s az egyház iránti töretlen hűséggel párosult. 1942-ben az érsek Bátorba helyezte ki Egerből „ideiglenes helyettes lelkésznek”. 1942. október 30-án a teológusok által […]

Tovább

Falun is lehet emberi módon élni

A célom az volt, hogy önmagámnak is bizonyítsam, hogy képes vagyok változtatni a falu életén — indokolja meg Derecskei Csaba, hogy miért is vállalkozott Bátor, az ötszáz lelkes település polgármesteri teendőinek ellátására.

Tovább

„Egyszerűen csodálatos a falu…”

Heves Megyei Hírlap – Nemrég felkerestük Derecskei Csabát, Bátor polgármesterét, hogy a település jelenlegi helyzetéről, kilátásairól érdeklődjünk tőle. — Bátor a megye azon részén található, amely az elmúlt évtizedek fejlesztéseiből kimaradt — mondta a polgármester. — Egy tavalyi jogszabály alapján is hátrányos helyzetűnek minősül a térség tizenegy települése. Emiatt és a céltámogatási feltételek szerint is […]

Tovább
1 2 3 4 5 6 7