Share

Lakat kerülhet a vegyesboltra

Lakat kerülhet a vegyesboltra

Lakat kerülhet a vegyesboltra

Bátorban a legutóbbi falugyűlésen többen is kifogásolták az egyetlen élelmiszerüzlet színvonalát, kínálatát.

Az alig ötszáz lelket számláló kis faluban a közelmúltban tartottak falugyűlést, amelyen számos lakossági észrevétel elhangzott. Sokan kifogásolták egyebek mellett, hogy az Egri Áfész által üzemeltetett élelmiszerbolt kínálata, színvonala kritikán aluli. Állították, hogy az alapvető élelmiszereken kívül aüg akad valami egyéb áru, a tisztasággal is gond van. Gyakran már a délelőtti órákban elfogy a tej és a friss pékáru. Az üzleten kívül egy magántulajdonban lévő kis bolt van még, ahol az áruválaszték viszonylag bőséges, ám az árak ott is igen magasak.

A fórumra meghívták az Egri Áfész elnökét is, hogy személyesen válaszolhasson az észrevételekre, azonban ő nem jelent meg. Ezt követően aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók és mintegy kilencvenötén látták el kézjegyükkel azt az ívet, amelyben a Dózsa György úti ABC-vel kapcsolatos kifogásokat erősítették meg.

Az aláírások összegyűjtését követően rendkívüli képviselőtestületi ülést tartottak a község választott képviselői, ahol megállapították, hogy a szóban forgó bolt igénytelen, rosszul ellátott, a legalapvetőbb igényeknek sem felel meg, s egyúttal felhatalmazták Sánta István polgármestert, hogy tegyen intézkedéseket a helyzet megváltoztatására.

– A napokban juttattam el a hivatalos levelet az áfész elnökének és gazdasági igazgatójának, amelyben szorgalmazom, hogy a jelenlegi helyzethez képest javuljon az ellátás színvonala. Jómagam úgy vélem, hogy ennyi aláírás elegendő nyomatékül szolgál ahhoz, hogy a szolgáltató változtasson üzletpolitikáján és vegye figyelembe a lakosság kérését – fogalmazott a polgármester. Tudom, hogy akad olyan kereskedelmi cég, amely boldogan átvenné a szövetkezettől az üzlet működtetését és garantálná a jelenléginél magasabb színvonalat.

Mi azonban úgy véljük, hogy ezen a helyzeten a tulajdonosnak is elemi érdeke lenne változtatni. Az üzletben jártunkkor egy hétköznap délelőtt először szétnézünk egy kicsit fotós kollégámmal, s csak utána mutatkozunk be. Az átlagos falusi vegyesboltban nagyjából minden olyasmi kapható, ami más hasonló településeken. A bolt tiszta, nemrégiben mosták fel, a pultokban előrecsomagolt felvágottak, sajtok, a zöldséges részlegnél friss áru. A kenyér halomban áll. Az árak ugyan borsosak, de egy ekkora üzlet nem vetekedhet egy szupermarket áraival és kínálatával.

A megvádolt vállalkozó, Pallagi Dezsőné éppen most szolgál ki egy idősebb hölgyet. Ezután mutatkozunk be, s kérdezzük meg, miként vélekedik az őt ért vádakról:

– Nézzék, az én egyetlen bűnöm, hogy rosszkor voltam rossz helyen. 2003-ban véletlenül a polgármesteri hivatalnál tartózkodtam, amikor a volt és a jelenlegi polgármester összeszólalkoztak, és tettlegességig fajult a dolog. Az ügyből bírósági tárgyalás lett, ahová engem is beidéztek tanúnak. Én elmondtam, amit láttam, s innentől kezdve nem volt többé nyugalmam. Sánta István bosszúhadjáratot indított ellenem. Tizenhat éves korom óta dolgozom az áfésznál, és ezt a boltot tizennyolc éve vezetem vállalkozásban. Hatvannyolc éves vagyok, nem jó kedvemből végzem ezt a munkát, hanem hogy eltarthassam a beteg fiamat. Én nem haragszom senkire, nem bántottam senkit, de most már elég volt. A napokban személyesen bent jártam az áfész-elnöknél, és bejelentettem, hogy felmondok. Nála láttam az aláírásgyűjtő íveket is, amelyen olyan emberek neve is szerepelt, akik állították, hogy ők nem írtak alá semmit.

A történtekről megkérdeztük Harsányi Istvánt, az Egri Áfész elnökét is, aki a következőképp foglalta össze véleményét:

– Az aláírásgyűjtés mögött egy régebbi keletű személyes konfliktus húzódik a polgármester és a boltunkat vállalkozásban üzemeltető üzletvezető között. Mivel ehhez a viszályhoz nekem semmi közöm, ezért csupán a tényekre szorítkoznék. Az ominózus falugyűlésre valóban nem mentem el, ettől függetlenül Sánta Istvánnal közel másfél óráig beszéltünk személyesen az általa megfogalmazott gondokról, azonban nem jutottunk egyetértésre. Miután kézhez kaptam a polgármesteri hivatal fejlécével ellátott levelet, személyesen beszéltem az üzlet vezetőjével, aki bejelentette, hogy november 1-jétől nem kíván tovább dolgozni a boltban. Pillanatnyilag itt tartunk. A jövőről egyelőre semmi konkrétumot nem tudok mondani. A történtek kapcsán azonban szeretném hangsúlyozni, hogy huszonnégy boltunk működik a térségben, s eddig bárhol is merült fel kifogás, mindenütt kulturáltan sikerült megoldást találnunk. Bátorban sajnálatos módon máshogy alakultak a dolgok – mondta befejezésül Harsányi István.

A községben megoszlanak a vélemények

Az utcán több embert is megszólítottunk, hogy véleményüket kérjük. Kivétel nélkül csupán név nélkül nyilatkoztak, s a történtekről mindenki másként vélekedett. Az idősebbek állítják, hogy nincs semmi baj az üzletvezetővel, évekig tisztességgel szolgálta a falut, míg a fiatalabbak arra panaszkodtak, hogy Bátorban minden méregdrága, ezért Egerbe járnak vásárolni. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a kis községben nincs béke, évek óta nem képesek összefogni az emberek. Ez szerintük az egymást váltó polgármesterek viszálykodásának számlájára írható.

Forrás: Heves Megyei Hírlap, 2007. október 8., 235. szám

Share post: